Onimusha 2: Samurai’s Destiny Remaster teszt

Nem mondhatni, hogy túl sok minden változott az egy hónappal korábbi próbakörünk óta, így a “szamurájos Resident Evil” második eljövetele a modern gépekre továbbra is rossz szájízt hagy maga után. Persze nem amiatt, hogy abba a hibába esünk, hogy egy 23 évvel ezelőtti akciójátékot hasonlítunk össze a kurrens kínálattal, hanem azért, mert látjuk korunk remaster kiadásait, és az Onimusha 2: Samurai’s Destiny ezeknél fapadosabb megvalósítást kapott. Főleg, hogy személyes véleményem szerint a két évtizeddel ezelőtti akció-kalandjátékok - minden bugyutaságuk ellenére - maradandó élményt, nagy kihívást nyújtó harcrendszert és pózolásoktól sem mentes narratívát kínáltak. Ezek mind igazak a második Onimushára is.

Nem hinném, hogy ezt a fajta időutazást bárki gyomra beveszi, mert a fix kameranézetek miatt nem mindig átláthatóak az összecsapások. A harcok pedig látványosak, monotonok, viszont van bennük annyi spiritusz, hogy ne érezzük a hiányát azoknak az életminőséget javító változásoknak, amelyek az elmúlt 20 évben tapadtak meg a videojátékokban. Sokan visszasírják a régi időket, és bár kétségtelen, hogy rengeteg szép emlék fűződik ehhez a korszakhoz, nem véletlenül alakult át a műfaj olyanná, amit ma ismerünk. Itt ha nem tudsz kellő időben visszatámadni vagy kitérni, előbb-utóbb ledarál a pofátlan módon újratermelődő ellenség hada.

Főszereplőnk, Jubei Yagyu motivációi is faék egyszerűségűek. Az ezredforduló után nem sok időt vesződtek az írók a karakterek árnyalására, a szándékaik egyértelműek, jók és rosszak a történet szempontjából, nem is fejlődik a jellemük egy centimétert sem. Jubei klánja egyetlen túlélője, miután Odu Nobunaga által vezetett démonsereg mind egy szálig kiirtotta őket. Egyetlen daliás szamuráj vajmi kevés lenne egy ekkora inváziós haderő legyűréséhez, még jó, hogy hősünk hamar megtapasztalja az Oni erejét, és innen már nyerhető az ügy. Legalábbis azzal a feltétellel, ha összegyűjt öt különleges gömböt, amik segítségével borsot törhet Nobunaga orra alá, így nem csak a bosszúját teljesíti be, de egész Japán is felszabadul a sanyargatásból.

Megmosolyogtató naivság lengi körbe az egész játékot, de a történet kellően feszes tempóban halad előre. Pont, amikor megunnánk egy helyszínt és legyűrjük az aktuális főgonoszt, máris lépünk tovább. A cselekmény továbbra sem váltja meg a világot, de nem is annak egyszerűsége miatt. Oké, már az első Onimusha jeleneteit is úgy írták meg, hogy végig kínosnak éreztük, a folytatás némileg fejlődött e téren (anno nagyobbrészt egyszerre fejlesztették a Warlords-szal). Samurai’s Destiny arra törekszik, hogy Jubei szövetségeseket állítson maga mellé a küldetésében.

Ez négy karaktert jelent, akik elég színes figurák: Ekei, Kotaro, Magoichi és Oyu már viszonylag a játék elején bemutatkozik, és időnként még a harcban is segítik hősünket, sőt néhány rövid közjáték során őket irányítjuk Jubei helyett. Ezek a fejezetek jól elkülönülnek, dinamikájukban is mások, ahogy stílusukban is. Nem mindegyik, hogy egyenként milyen kapcsolatot ápolnak a főszereplővel és egymással. Talán Oyu az egyetlen kakukktojás, akit egy harcos amazonnak állítanak be, mégis folyamatos segítségre szorul, mert például a városlakók zaklatják, és persze nekünk kell pátyolgatnunk. Sajnos hiába a Capcom törekvése, valahogy nem jön össze az, hogy mindenkivel szimpatizáljunk a tízórás játékidő alatt.

Főleg, hogy a csak úgy tudunk velük valódi köteléket kialakítani, ha ajándékokkal kenyerezzük le őket. Ezek rendszerint olyan tárgyak, amiket a pályákon szétszórva, vagy a kereskedők kínálatában találunk. Nekünk kell kisakkozni, hogy ezek a figurák minek örülnek a legjobban, és mikor átadtuk őket a helyi kocsmában, egy újabb érdekes párbeszédsorral gazdagodunk, és azzal a tudattal, hogy valamennyire nőttünk a szemükben. A szövetségesek idővel fogyóeszközökkel látnak el minket és a képességeinket is fejlesztik, ezzel nőhet az életerőnk és a mágikus képességünk. Szóval érdekbarátság az egész, és bocsássátok meg nekem, de én Jubei-vel nem nagyon tudtam azonosulni, lévén inkább megfigyelőként és kérdezőként van jelen, nem érezzük azt, hogy itt mi vagyunk a sztori mozgatórugói. És ehhez mókás, túljátszott vagy éppen unott szinkron is társul.

A játékmenet sincs túlbonyolítva, lineáris területeken haladunk végig, ahol itt-ott akadályokba botlunk, melyek leküzdéséhez általában egy-egy fejtörőt kell abszolválnunk. Az utunk során ellenfelek kicsiny csoportja tör az életünkre, még olyan helyeken is, amit korábban már megtisztítottunk. A környezeti feladványokban a legnagyobb segítségünkre a kameranézetek lesznek, amelyek mindig a lényeget helyezik fókuszba, és tekintve, hogy a pályák milyen kompaktak, nem érezzük magunknak elveszettnek. Főleg, ha minden sarokba benézünk extra holmik vagy a puzzle-ök megoldásához szükséges tárgyak után.

A harc minden maradi megoldása ellenére bitang élvezetes - enélkül az Onimusha 2 nem is válhatott volna kultjátékká. Minden fegyvert más érzés használni, a katana gyorsa és pontos, az íj ugye távolra alkalmas, lándzsa sem engedi közel a démoni szamurájokat, megpörgetve pedig több ellenfelet is sebezhetünk, a kalapács pedig erős, lassú és nehéz, de a ha betalál, sebzésben nincs párja. A remasterben már a fegyverváltás is egyetlen gombbal kivitelezhető, amiben nem gondolnátok, milyen nagy taktikai lehetőségek rejtőznek. Mindezek mellé elementális támadások is dukálnak, valamint Jubei is Onivá tud válni, ereje megnő, támadásai erősebbek lesznek - immáron nem automatikusan aktiválódva, hanem amikor megvan a kellő számú gömb, mi vetjük be a kívánt pillanatban.

Persze kitérések és kombózás nélkül idővel már nem sok esélyünk lesz, főleg a főellenfelekkel szemben, ám a jó szamuráj tanul a hibáiból, és úgy közelíti meg a genma démonokat, hogy lehetőleg nem szalad bele egy pofonba a kombók kivitelezése előtt. A harcrendszernek további extra réteget az Issen Hit technika, amely instant halált okoz minden mezei ellenségnek, ha közvetlenül azelőtt csapunk le, hogy az ellenség bevinne nekünk egy találatot, ami mindinkább az ügyességre ösztönzi a játékost. Mindent fejleszthetünk az összegyűjtött lelkeket bevált az mentési pontokon, ami addiktívvá teszi az Onimusha 2-t. Igen, még húsz év múltán is.

Dacára annak, hogy az irányítás csak pár előre letárolt sémában változtatható, és a port nem támogatja az ultra-szélesvásznú megjelenítőket, semmilyen sebességgondom nem volt, ami érthető. Nagyobb felbontásnak, extra framerate-nek is örültem volna, hiszen a mai remastereknél ilyenek már alapnak számítanak. Csak ugye az a japán konzervativizmus! A bónusztartalmak terén legalább nincs ok panaszra, kezdve a Hell móddal, amiben elég egyetlen bekapott találat, és minden elveszett. Igen, kipróbáltam, lehet benne haladni, hiszen szinte minden összecsapást ki lehet kerülni.

A több mint 100 karakter- és pályavázlatot tartalmazó galériát egyszer át lehet lapozni, egy külön menüpontból elérhető zenelejátszó is hasznos dolog, de amivel 5 percnél tovább is elleszünk, azok már a kezdetektől elérhető minijátékot. A Man in Blackben filmeket kell összegyűjtenünk a pályán, miközben az ellenfeleket csak elkábítani vagy leütni tudjuk; a Team Oni viszont már egy hordamód, ahol Jubei és társait irányítjuk az ellenfelek hullámait megfékezve - sajnos kooperatív lehetőségek nélkül. Végül, a Puzzle Phantom Realmben újra nekieshetünk a kampányban látott fejtörőknek egymás után.

Ha nosztalgiára vágysz, a remastert úgyis beszerzed, főleg, hogy már kinéz valahogy a modern masinákon is, de ez nagyrészt az időtlen art designnak köszönhető. Kötelezőnek viszont nem ajánlható azoknak, akik a modern akciójátékhoz vannak szokva, mert gyorsan letörik a lelkesedésük, amint megkapják az első pofonokat, ami nem feltétlen az ő hibájuk, hanem a korabeli játéktervezőké, akik egyenlőségjelet tettek az érdes mechanikák és a kihívás közé. Ám még a következő húsz évben is ott lesz a klasszikusok között az Onimusha 2: Samurai’s Destiny, az nem vitás.

Az Onimusha 2: Samurai’s Destiny Remaster PC-re, Xbox One-ra, PlayStation 4-re és Nintendo Switchre jelent meg (a visszafelé-kompatibilitásnak hála Xbox Series X/S-en és PlayStation 5-on is játszható). Mi PC-n teszteltük, a kulcsért köszönet a Cenega Hungary csapatának!

Kapcsolódó cikk

• Onimusha 2: Samurai’s Destiny Remaster próbakör